Szettben szebb

Devecseri Mónika
2016. 07. 04. 00:00:00
Szettben szebb

Képzeld el, hogy visszarepülsz az időben, ott áll előtted az iskoláskori éned: a kék, mindent eltakaró nejlon köpenyedben, egyen iskolatáskáddal a hátadon éppen mész az iskolába, boldogan, mert végre megkaptad az illatos radírt, vagy a 4 színű golyóstollat, esetleg az új kvarcjátékot, amit megmutathatsz a többieknek.

Menő leszel. Most térjünk vissza a mába.

Ugye már érted, miért szeretne a gyereked szép iskolatáskát, hozzá illő hengertolltartót, válltáskát, és szuper tornazsákot?  

Az elkerülhetetlen versengés

Az elmúlt pár évtizedben – alapvetően - semmi nem változott a suliban. Továbbra is versengésre épül, csak amíg néhány évtizeddel ezelőtt Te versenyeztél a többiekkel - a jó jegyekért, vagy például a tornaórán azért, ki az ügyesebb – most a lányod, vagy a fiad teszi ugyanezt. A régi versengésben neked voltak szövetségeseid: segített a hiánygazdaság, (gondolj bele, ha a szüleid tudtak szerezni néhány NSZK-s dolgot, pár banánt, egy-két illatos racskát, talán egy 0,5-ös Rotringot, vagy egy Donald rágót, már menőnek számítottál).

Az anyagi különbségeket pedig eltakarta az egyen táska, egyen köpeny, egyen tolltartó. Ma, ez már nincs így.

Mikor volt jobb?

Még a pszichológusok véleménye is megoszlik a témában: van, aki szerint régen jobb volt, mert a falanszterben mindenki ugyanolyan volt, és kizárólag a tudás, az ügyesség alapján alakultak ki a státuszok, az osztályhierarchia.

Ami persze, nem igaz, mert Te a mai napig emlékszel a Peszeki Bulcsúra (a név persze kitalált), akinek az a szuper aktatáskája volt, a hozzá illő bőr tolltartóval, vagy a Kargel Mónira, akinek az apja kamionos volt, ezért mindig a legszuperebb színes tollakat kapta meg, és egészen elképesztő módon a válltáskája illett a sulis tatyójához, színben, és mintában is.

Vannak olyan szakemberek, akik azt mondják, hogy jót tesz a gyerekek személyiségfejlődésének az, hogy már az iskolai évek alatt kialakulhat a stílusuk: a lányok azt a táskát választják, ami tetszik, ahhoz pedig eldönthetik, hogy a tolltartó henger, vagy három részes legyen, sőt azt is, hogy a mintája azonos, vagy más, mint a táskáé.

Trendinek lenni

Nemrég készült egy felmérés az iskolás gyerekek közt, amiből az derült ki, hogy trendinek lenni trendi. Azok a gyerekek, akiket mások trendinek mondanak, előrébb vannak a hierarchiában, kedveltebbek, több a barátjuk, mint azoknak, akik „nem trendik”.

Ez rémisztőnek hangzik, de nem az. Egyrészt a mi időnkben is voltak trendi, és kevésbé trendi osztálytársaink, másrészt a trendi szó teljesen mást jelent a gyerekeknél, mint gondoljuk. Egészen hihetetlen, milyen egyszerűen lehet azzá válni. Mondjuk, hogyan.

Legyen szupertrendi

Nézzünk egy „beiskolázási” szettet. Biztos, hogy kell majd venned egy iskolatáskát, egy (vagy több) tolltartót, és érdemes vásárolni egy hátizsákot, plusz egy tornazsákot is, hiszen lesz osztálykirándulás, és tornaóra is. Két választásod van, mint stylist anyának/apának. Az egyik az, hogy ráhagyod a választást a gyerekre, aki össze-vissza fog vásárolni - és valószínűleg lesz Supermenes tornazsák, Hajrá Magyarok feliratú táska, és egy bolhapiacos tolltartó -  (lányoknál a Hercegnő, Szenilla, Barbie, Szofia hercegnő, esetleg Jégvarázs is játszik majd) , vagy segítesz a fiadnak, vagy a lányodnak jól választani.

Mivel ezeket a termékeket úgyis meg fogod vásárolni, érdemes szettben gondolkodni, mert szettben szebb, és stílusosabb. És hidd el, hogy a lányod, vagy a fiad osztálytársai pontosan tudják, milyen táskája, tolltartója van. Lehet, hogy épp ez segít neki először csak az iskolában, később pedig megtanulni azt, hogy mi mihez illik, és milyen fontos a stílus.

Nálunk a Gabolnál, mindent megtalálsz, ami az iskolakezdéshez kell. Kattints, és nézd meg milyen szettekből tudsz választani nálunk.

AJÁNLÓ

Az idei divatszín egyébként a lila. Ha most vásárolsz a lányodnak iskolai felszerelést, akkor kattints ide, és ismerd meg a Spring kollekciónkat, amely 24-féle azonos stílusú terméket tartalmaz:

http://www.gabol.hu/index.php?route=product/list&keyword=spring&description=0

A Dance szettünk az igazi hercegnő remek választása:

http://www.gabol.hu/index.php?route=product/list&keyword=dance&description=0

Miért ne lehetne egy pasi stílusos? Ezt a szettet a leendő férfiaknak ajánljuk:

http://www.gabol.hu/index.php?route=product/list&keyword=city&description=0

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog
Ügyfélszolgálat

Kérdése van? Vagy csak segítségre van szüksége a táska választáshoz? Szállítással kapcsolatos gondja akadt?

Ügyfélszolgálatunk szívesen segít, ahol termékeinkkel kapcsolatban, minden kérdésére választ kaphat!

E-mail címünk: info@gabol.hu

Vásárlói vélemények
Ma megérkezett a csomag!! Kiváló a hátizsák minősége és gyors volt a szállítás!! Köszönöm!!!
Bianka - Kecskemét
 
Kedves Gabol! Gratulálni szeretnék! Nagyon jók a termékek. Pontos, precíz és és korrekt volt a szállítás. Csak így tovább, további minden jót kívánok! Egy nagyon elégedett vásárlójuk :)
Judit – Budapest
 
Megérkezett az iskolatáskánk, nagyon szép és csodálatos a színe. Köszönöm szépen!:)
Gabi – Jobbágyi
 
Megkaptam a rendelésem. Nagyon jó ötlet volt a telefonos kollegától, hogy a szállítási címnek a munkahelyem javasolta, így nem kell azon aggódnom, hogy otthon leszek e amikor a futár érkezik.
Zoltán – Győr
 
Kedves Gabol! Első alkalommal vásároltam a webshopjukban, de nem utoljára. A honlap színvonalas, a táskák már ott is megkapóak. Miután átvettem a csomagot, továbbra is csak pozitívot tudok mondani a márkáról. Köszönök Mindent!
Gyöngyvér – Budapest
 
Először rendeltem Gabol terméket, egy barátnőm javaslatára. A végeredmény: maximálisan elégedett vagyok a termékek minőségével. Egyediek és igazán szépek, örülök, hogy tolltartót is rendeltem a táska mintájával. Csak ajánlani tudom mindenkinek, a lányom táskáját is innen fogom rendelni jövőre!
Hajni – Mohács
 
Mai nap kaptam meg a csomagot amivel 100%-ig elégedett vagyok! Gyönyörű az egész Trendy kollekció, örülök, hogy teljes szettet rendeltem még akkor is ha kicsit jobban megterheltem a családi költségvetést a tervezetthez képest! :- )
Éva – Debrecen
 
Gyönyörű a Gabol iskolai hátizsák! Kíváncsi leszek a fiam reakciójára, ha hazajön az oviból. Hálás köszönet!
Zoltán – Budapest