Menü

Gurulós táskák

2014. 07. 07. 00:00:00
Gurulós táskák

Ha egy vetélkedőben az lenne az egymillió forintos kérdés, hogy „Ön szerint mi a közös a modern utazótáskákban, és a trolley-s hátizsákokban?”, akkor valószínűleg kevesen tudnák a helyes megfejtést.

Pedig nem csak egy megoldás van, és éppen a közös tulajdonságaik miatt olyan népszerűek ezek a modern, többfunkciós táskák.

Orvosok ajánlásával

Azt már biztos sokszor hallottad (persze, hiszen állandóan téma szeptember környékén, ki nem hagyná egyetlen híradó sem), hogy „túl nehéz az iskolatáska” a gyerekeknek, de valahogy arról érdemtelenül kevés szó esik, hogy egy kamasznak, vagy felnőttnek is lehet túl nehéz a táskája. Egy kamasz, vagy egy felnőtt gerincét ugyanúgy megterheli a túlsúly, mint egy hatévesét. Ahogy egy gyereknél, ugyanúgy a kamasznál, vagy nálad felnőttnél is fontos, hogy a táska (és persze a tartalmának összsúlya) ne legyen több mint a testsúlyod 15%-a.

Csakhogy amíg egy hatévesnek nagy eséllyel valamelyik szülője viszi a sulitáskát, addig egy 15 éves kamasznak már nem. És neked sem.

Inkább húzz el!

Írhattuk volna azt is, hogy mentsd meg a kamaszt, és inkább most vásárolj kicsit drágább táskát, minthogy évekkel később állandó gerincproblémák miatt minden hónapban a fizetése felét elköltse majd fizikoterápiára, vagy masszőrre: ugyanis van egy nagyon egyszerű megoldás: a görgős hátizsák, vagy más néven trolley-s táska.

Mielőtt arra gondolnál, most készülünk a gyerekből banyatankos öreglányt csinálni, gyorsan elmondunk pár infót.

Az ilyen hátizsákokat a gyerek könnyedén tudja húzni maga után, és tény az is, hogy ergonomikus húzókar segít neki ebben, valamint az is fontos, hogy ezek a kerekek szuper erősek, szóval, ha nem macskakövön, vagy méteres sziklákon rángatja a gyereked, akkor nem lesz semmi baja.

Ezeknek a táskáknak megvan az az előnye, hogy bármikor felkaphatja a hátára, ha az jobb neki, és emellett divatosak is. A húzókar állítható, ezért együtt nőnek majd fel, és szuper rekeszei vannak, amibe nem csak tankönyveket lehet pakolni: ezek a táskák már többfunkciósak, ezért jók kirándulásra, sőt egyes modellek akár a fapados gépekhez is kompatibilisek, szóval soha többet nem kell felárat fizetned, mert 1 centivel hosszabb.

Így már egyértelmű, hogy nem banyatankot, hanem egy remek, gerinckímélő megoldást kínálunk neked, szuper divatos színekben, mintákban.

Kattints, nézd meg őket: http://www.gabol.hu/utazasi_termekeink_84/utazotaska_trolleyval_89

De ki törődik veled?

Persze, te is utazhatsz: igaz, hogy már nem a koleszbe (bár, ha voltál koleszos, akkor most lehet, hogy szívesen visszarepülnél azokba az időkbe, legalább egy kicsit, hogy lásd önmagad a mostani tudásoddal, de az ilyen típusú írásokat meghagyjuk a sci fi íróknak), hanem céges megbeszélésekre, több napos meetingre (ez főleg akkor jó, ha az őszi Balatonra mész csapatot építeni), vagy akár a nemrég férjhez ment barátnőhöz Malmőbe, vagy a haverokhoz Sint Annaparochie-ba (tényleg, van ilyen hely Hollandiában): lényeg, hogy tele a bőrönd, és mi annál már idősebbek vagyunk, hogy eszünkbe sincs (van aki nem is tudna) 25 kilót hirtelen felhajítani a hátára.

Ha valaha kerültél ilyesmi szituba (vagy halvány remény van arra, hogy fogsz), akkor szükséged lehet utazótáskára, az sem baj, ha gurul, és ahelyett, hogy olyanokat írnánk le neked, hogy vedd meg, mert „a szögletes formája praktikus  pakoláshoz” vagy „letisztult a designja”, netán „a hátsó zsebbe személyes holmikat tehetsz”, vagy „divatos színű”, (amik egyébként egytől egyig igazak) sokkal egyszerűbb, és komolyabb érv, hogy akár a fapados repcsikhez is tökéletesek, illetve tudod őket húzni magad után, így soha nem leszel se fáradt, sem izzadt, és nem terheli meg a gerincedet sem.

Ha ide kattintasz (most már úgyis olyan sok jót olvastál róluk), akkor akár meg is tudod most rendelni azt, amelyik a legjobban áll neked. https://www.gabol.hu/utazasi_termekeink_84/utazotaska_trolleyval_89

Statisztika

Arra gondoltunk, mutatunk neked néhány olyan statisztikai adatot, ami szórakoztató, mindaddig, amíg nem veled történik. 

A fapados repcsivel utazók 28%-ának rossz a táskája, ami azt jelenti, hogy a reptéren derül ki, nem viheti fel a gépre, csak ha pótdíjat fizet. A pótdíj – átlag – 70 Euró, ami mai napon kb 21 000 Forint. Kicsit több mint a táska ára.

Egy átlagos elsős táskájának a súlya 6-8 kilogramm. Ha ezt neked kellene kezedben tartanod, akkor 40 percen belül szúró fájdalmat éreznél a karodban. Szimpla fizika, de ha magad után húzod a 10 kilós táskát, az olyan mintha fél kiló lenne a kezedben.

Nézd meg a szuper gurulós táskáinkat: http://www.gabol.hu/utazasi_termekeink_84/utazotaska_trolleyval_89

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog

Keresés